Vitaminok helyes fogyasztása

Vitaminok

2023.10.02. 17:23

Amikor táplálék-kiegészítőkkel ellenállóbbá szeretnénk tenni a szervezetünket a kórokozók és betegségek ellen, akkor célszerű az ideális eredmény elérése érdekében helyesen fogyasztani a vitaminokat.

Ismert néhány egyszerű szabály, amelyekbe betekintést nyújtok neked.

A vitaminok két csoportra oszthatók:

Léteznek a zsírban oldódó vitaminok (az A, D, E és K), melyek a szervezet zsírszöveteiben, valamint a májban tárolódnak, esetenként túladagolhatók. Kiegyensúlyozott étrend mellett nem szükségszerű a fogyasztásuk, időszakosan azonban szükség lehet rá. Így tehát indokolt lehet a fogyasztásuk a téli, napfényhiányos időszakban, amikor kevesebb D-vitamin jut a szervezetbe.

A vitaminok másik nagy csoportját a vízben oldódó vitaminok jelentik, például a B és C-vitamin. Ezen vitaminokat az emberi szervezet nem tudja raktározni, ez azt jelenti, hogy a szervezet számára szükséges mennyiség felszívódik, a felesleg kiürül. Ennek következtében a túladagolás esélye elenyésző, azonban éppen emiatt elengedhetetlen a minden nap történő bevitelük.

Milyen szempontokat kell figyelembe venni multivitamin vásárlása esetén?

Étrend-kiegészítők vásárlása során a legfontosabb szempontok, hogy az életkorunknak, nemünknek, valamint a fizikai aktivitásunknak megfelelően válasszuk ki a szükséges vitamint, vagy vitaminokat. A kombinált vitamin és ásványi anyag-készítmények az optimális arányban tartalmazzák az összetevőket, így ajánlott és előnyös lehet ilyen készítmények mellett dönteni.  Az egyes vitaminkészítmények fogyasztását kúraszerűen javasolják a szakemberek.

Az étrendkiegészítőket már meglévő, kialakult betegségek esetében, valamint megelőzésképpen érdemes szedni, nem szükséges állandó jelleggel fogyasztani őket. Fontos tudni, hogy a rendszeresen szedett nagy hatóanyag-tartalmú készítményekhez az emberi szervezet képes hozzászokni, így tehát, amennyiben nem fokozatosan, hanem hirtelen abbahagyjuk az étrend-kiegészítő fogyasztását, úgy az esetenként inkább negatív hatással lehet a szervezetre, és átmenetileg vitamin-, vagy ásványianyag-hiány kialakulását okozhatja. 

Célszerű ezért fokozatosan csökkenteni a napi adagokat és a mennyiségeket, ellenkező esetben ronthatja a szervezet természetes ellenálló képességét. Ha úgy gondolod, hogy zsírban oldódó vitaminok, és mielőtt rendszeresen kezdenél bele egy vitamin fogyasztásába szívesen informálódnál az egyes vitaminok neked megfelelő kiválasztásáról és fogyasztásáról, úgy olvasd el a vitaminokról szóló blogbejegyzéseimet, majd a webáruházban különféle táplálék-kiegészítő termékek közül tudsz válogatni.

Korábbi cikkek

Keresés a termékek között